Átadásra került cégünk új gyorsfagyasztó üzeme
Az AgroSprint Zrt. 12 milliárd forint összértékű beruházásának köszönhetően 60 új munkahely jött létre és a vállalkozás gyártókapacitása 35 ezer tonnára nőtt.
Közel 10 hektáros területen valósított meg zöldmezős beruházást az Agrosprint Zrt. Karcagon a cég eddigi feldolgozóüzeme mellett. A feldolgozás során keletkező szennyvíz kezeléséhez 1,5 hektáron biológiai szennyvíztisztító üzem is létesült. A beruházás a környezeti fenntarthatóság maximális figyelembevételével került kivitelezésre.
A beruházással nemcsak a térség munkaerőpiaci körülményei javulnak, hanem az egész Alföldre kiterjedő szántóföldi növénytermesztési integrációja is növekedni fog a cégnek, beleértve a környező települések kisebb termelőinek biztonságos alapanyag elhelyezését is.
Az új üzemrész átadására 2023. június 6-án került sor. Az eseményen részt vett többek között Karcag polgármestere, Szepesi Tibor is, aki kiemelte, hogy az Agrosprint Zrt. nemcsak többszörösére növelte tároló- és feldolgozó kapacitását, de az új szennyvíztisztító üzem hatására le tud kapcsolódni a cég a városi hálózatról, ezzel jelentősen könnyítve a túlterheltségen. Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy ezzel a beruházással nemcsak a vállalat, hanem Karcag, a térség és a magyar mezőgazdaság is egyaránt erősödik. A miniszter kiemelte, hogy az élelmiszeripari kitettség csökkentése érdekében Magyarországon érdemes új élelmiszeripari beruházásokat megvalósítani, főként azokon a helyeken, ahol az alapanyagok termelése történik.